"Isten, áldd meg a magyart,
Jó kedvvel, bőséggel,
Nyújts feléje védő kart,
Ha küzd ellenséggel;
Bal sors akit régen tép,
Hozz rá víg esztendőt,
Megbűnhődte már e nép
A múltat s jövendőt!"
Mindenki ismeri e pár sort, melynek keletkezése óta nagyot fordult a magyar kultúra sorsa. Hisz ezen a napon, egész pontosan 1823-ban írta meg Kölcsey Ferenc a Himnusz című művét, mely azóta Magyarország alaptörvénybe iktatott állami himnusza lett.
S hogy miért is pont ez a mű?
Hiába az 1823-as keletkezés, csupán 1828-ban jelent meg a költemény, és zenéjét is csak 1844-ben szerezte Erkel Ferenc a Nemzeti Dal Zenéjére kiírt pályázatra, majd az „Itt az írás forgassátok, érett ésszel, józanon. Kölcsey” jeligéjű pályázatával el is nyerte az első helyezést. Egyéb érdekesség, hogy a zsűri tagjai közt többek közt Vörösmarty Mihály és Szigligeti Ede is jelen volt.
.jpg)
1989 óta évről évre megünnepeljük a magyar kultúrát a Himnusz keletkezésének napján. Az évfordulós megemlékezések remek lehetőségek arra, hogy figyelmet szenteljünk évezredes emlékeinknek, ápoljuk hagyományainkat, valamint megőrizzük és tovább adjuk szellemi értékeinket. Számos művészeti és kulturális rendezvényt tartanak ezen a napon országszerte, valamint szintén ilyenkor adják át a magyar kultúrával, oktatással kapcsolatos díjakat is.
A kultúra fontos eszköz, hisz segítségével üzeneteket közvetíthetünk, érzéseket fejezhetünk ki, motiválhatjuk az emberiséget. Napjainkban egyre jobban óvni kell kultúránkat, hisz a modern, rohanó világban sajnos képesek vagyunk elfeledkezni hagyományainkról, illetve a nagy külföldi befolyás miatt könnyen megváltozhat véleményünk a magyarság értékeiről.
Ezen a napon szánj pár percet a magyar kultúrára, s olvass végig legalább egy verset… hisz tudod, műveltnek lenni nem szégyen, sőt…!
Babits Mihály - Egyfajta kultúra
A fáradt, modern fajhoz tartozol
és már nem is tudsz a dolgokra gondolni.
Szók zsonganak, a dolgokat eltakarják.
Szók delíriuma nyügöző, nyüzsögő.
Játszanak, összefogóznak
benned,
cikáznak, tünnek,
bukfenceznek, s olykor megállnak fejen
s már mind megforgatod önkénytelen:
»Kultúra!«
»A rút luk!«
Micsoda szimbolum!
Bum! Bum!
*
A dolgokra gondolni: érdemes?
A dolgok mennek... mennek...
maguktól.
Ahogy mégy, mégy te is az utcán,
hadverte, céltalan flangérozó,
rokkant zsebbel, és aggyal,
melyben a szók forognak,
s amit látsz, csupa szó.
»Nyakkendőkirály!«
Hogy kiabál!
Lángbetűkkel!
De nyomban aztán már másik kiabál:
»Pénztár.«
s »Rátz nép« lesz, amint fejtetőre áll.
*
»Pénztár« és »rátz nép«: van értelem ebben?
Semmi.
De mindig lehet
beletenni
költő módján, ki rímet összefűz. -
Hisz minden összefügg,
manap kivált,
mikor Belgrádot és Indiát
egyetlen vasháló kötözi
s benne téged is: mit tehetsz ellene? -
két véletlen szó nem ostobább
mint e világ
vasakkal-fűzött s gyilkos véletlene.
*
Hát csak flangérozz, te világ-szegénye,
csörgetve vígan üres
zsebeid helyett zsúfolt agyadban
a szavak aprópénzét!
Új szavak, avult szavakat!
s bolond szavakat, fületlengomb!
Egyik annyit ér, mint a másik.
Egyik odavisz, mint a másik.
Játék.
»Két áj!«
Áj, áj!
Óh Szó! jajgass, abajgass, kiabálj!
