Érzed, ahogy a pánik szépen lassan eluralkodik rajtad.Készül feltörni a torkodon át, csak úgy, mint a keserű epe egy durván átmulatott éjszaka után.
Finoman megrázza testedet, ahogy szép lassan, fokozatosan hatalmába kerít. Harcolsz, mind az érzés, mind a szituáció ellen, de mélyen, legbelül érzed, hogy vége, ennyi volt. Az életed itt ér véget.
Reménykedsz, hogy ez is csak egy, egy a rémálmaid közül, de tudat alatt akkor is ott a felismerés: ez mind a valóság. Koncentrálni az apró zörejekre, bármire, ami arra utalhat, hogy a végén megmenekülsz, de zihálásod elnyomja a körületted lévő hangokat.
Nem segít szíved rémült zakatolása sem, mely a füledben őrjítő ódaként zeng. S talán már az őrület jele az, hogy fantom hangok, csábító vétkes suttogások tartanak életben. Addig… Addig a szent pillanatig, amikor megjelenik és magával ragad Ő.
Vele minden újra békés, a fantom hangok elhalnak, az őrület megszűnik, s felteszed magadnak a kérdést: Megérte mind ezért?
