Mielőtt kifejtem a mai témámat szeretnék feltenni egy kérdést Nektek. Ti féltek a sötétben?
Tudom, megeshet, hogy érdekes a kérdés sőt, egyenesen abszurd, de egy kicsit kérlek, gondolkodjatok el ezen mielőtt egyből válaszolnátok.
Most nem a Slender Man féle menekülős játékra gondolok, ahol a sötét erdőben loholhatsz az életedért. Hanem úgy általában. Persze, annak a játéknak a pszichológiája itt is érvényes, és ez az alapja a kérdésemnek. Hiszen úgy általánosságban mitől is fél az ember? Az ismeretlentől. Sokan úgy fogják fel, hogy ha látják, akkor ismerik is a dolgokat. Na már most pont ez a lényege a sötétnek. Ha nem látom, akkor nem ismerem, tehát félelmet kelthet bennem. A szívszorító megdöbbentő jeges pánik, ahogy végig fut rajtunk és ledermedünk. No de mi a helyzet akkor, ha még sem ismeretlen a hely ahol vagy, megnyugtató ismerős hangok, ismerős emberek vesznek körül. Végzed a napi rutinodat, de még is a teljes sötétség honol előtted. Szóval szeretném újra feltenni a kérdést. Te félnél a sötétben?
Az ihlet, hogy kicsit foglalkozzak ezzel a témával onnan jött, hogy a mai nap október 15. a Fehér Bot Világnapja. Úgyhogy mikor is lehetne aktuális ez a blog bejegyzés, ha nem a mai napon? Persze, ha egy kicsit szélesebb körben nézelődünk, akkor az elmúlt napokban szintén aktuális lehetett volna a téma, hiszen az elmúlt három napban rendezték meg Szolnokon a „72 óra kompromisszumok nélkül” elnevezett megmozdulást. Már itt az elején szeretném megemlíteni, hogy ország szerte minden érdeklődőt szeretettel várnak különböző programokkal, hogy kicsit mi is megértsük, átéljük, hogy milyen az, amikor kialszik minden fény.
Gondolom sokan hallottatok már a Láthatatlan Kiállításról ( www.lathatatlan.hu láthatatlan vacsora, láthatatlan masszázs, láthatatlan borkóstoló) Budapesten, illetve az ország több pontján is találkozhattatok hasonló táblával.
Így az előzményekből kitalálhattátok, hogy a hely hogy is funkcionálhat. Nem tudod milyen érzés, ha kikapcsolják az egyik érzékszervedet? Itt megtudhatod. Kipróbálhatod magadat, hogy még is hogyan tudnál kezelni egy hasonló szituációt, illetve az élmény után garantáltan máshogy tekintesz majd látássérült társaidra. Talán ez az a hely ahol nyugodt szívvel kijelenthetjük, hogy abban a pár órában, amíg részese vagy az élménynek meg tudod mi az, hogy vakon bízni.
Pár évvel ezelőtt nekem Eger belvárosában volt szerencsém részt venni ezen a kiállításon, és a mai napig nem bánom, hogy vettem a bátorságot és beléptem a kiállítás ajtaján. Nos, aki ismer, pontosan tud
ja, hogy én nem feltétlen vagyok az a megszeppenős, ijedős típus. Itt? Itt kérem szépen még én is nehezen találtam fel magamat az első jó pár percben, és akkor még finomítottam a megfogalmazáson.
Jegyvásárlás pipa, fehér bot kézhezvétele pipa, gyorstalpaló a tudnivalókról szintén pipa, indulhat a túra. Lépcsőn le, éppen hogy csak látunk valamit, majd ott az a hatalmas ajtó. Az ismeretlen. A szíved eddig is érdekes ritmusban ver, utána pedig, ahogy belépsz a szobába a torkodra teszed a kezedet, hogy megnézd a szíved valóban ott dobog-e, vagy csak a képzeleted játszik veled? Ahogy belépünk a szobába megállunk egy percre, hogy na akkor tessék, mindenki szokjon hozzá, kezelje a helyzetet. Mit gondoltok, ezek után is azt mondanátok, hogy ti aztán nem féltek a sötétben? Ott abban a pillanatban a földbe gyökerezett a lábam. Zavart nevetések körülöttem, mindenki az ismerősét, barátját/barátnőjét szólongatta. Személyiségemből adódóan úgy vagyok vele, hogy nincsen lehetetlen és mindent meg tudsz csinálni, csak akarnod kell. Itt még is megfordult a fejembe, hogy na, nem, én nem birok több termen is keresztülmenni, még hozzá vakon! Én innen tovább egy tapodtat sem sok annyit sem mozdulok. Természetesen ilyenkor kellett egy-két mély lélegzetet venni, és megtenni az első lépést. Nem kellett sok idő, hogy rájöjjek a legegyszerűbb, hogy ha becsukom a szemeimet. A teljes sötétségben agyam akarva akaratlanul is látni akart, így csak saját magamat akadályoztam. Az első sokk és rémület után, ami ilyenkor úrrá lesz az emberen rá lehet jönni, hogy ez nem is olyan lehetetlen, ahogy elsőnek hangzik. Végül is „csak” jó pár szobán kell átjutnod, vásárolsz a boltban, fizetsz (Egyik legérdekesebb résznek találtam), illetve közlekedsz az utcán ahol autók és gyalogosok járnak.
Sajnálatos módon itt lőném le a poént, hogy ha mindent részletesen elmesélnék. Ezt úgy is tapasztalni kell, hiszen egy pillanatnyi érzést, benyomást, még írással sem tudsz teljes mértékben átadni.
Miután haza értem, rá pár nappal találkoztam egy vak ismerősömmel. Lelkesen meséltem neki a kiállításról. Minden apróságot elmondtam. Mindent, ami neki mindennaposak, de mi a rohanó világban észre sem vesszük egy adott helyzet kihívásait. Mindenkit csak buzdítani tudok, hogy menjen el, tapasztalja meg, élje át az élményt. Garantáltan másként fogtok a világra tekinteni utána.
