Feslett színek összegeznek
minket, az embereket,
Kiknek a halál csak messziről integethet.
A pokol kapujában értünk
örömódát zengnek a szolgák,
Rég láttak ilyen furcsa csordát.
Kerülgetnek, körbe járnak,
van, ki messziről figyel,
Van ki egy érintést, megkockáztat.
És akkor ellép az Úr a többitől,
hirtelen furcsa csönd lesz,
Mi meg majd’ elájulunk a gyönyörtől.
Csak furcsa, hogy nem öreg és ősz,
inkább vörös és szarvas, lassan félreáll,
Minket már ő sem oltalmaz.
