3.
-Igen! Tedd pokollá a létezésem, kérlek! Tegyél tönkre!
-Mi a fene bajod van?! Semmit nem csináltam veled…
-Ááá, ugyan már, mi gondom lenne? Gondolkozz, hiszen eddig is ezzel rontottál el mindent.
-Inkább örülj neki, hogy Te nem tudsz gondolkodni. Elhiheted, hogy elég nagy szenvedés ez így is nekem. Nem hogy még Te is engem hibáztass mindenért. Próbálok fellépni magam ellen. Próbálok megváltozni, felejteni, haragudni, nem szeretni de Te nem engeded. Miért jó, ha szenvedsz a saját magad által generált gondoktól?
-Mivel mással foglalkozna az ember lelke, ha nem a gondolatokkal? Te gondolsz rá és nem én. Én csak kivetítem eléd, éltetlek a hiábavaló reménnyel, mert Te ezt akarod! Csak nem látod be, mert egy önfejű bolond vagy. Gyenge, hiszékeny jellem, akit Én tartok életben, akiért én harcolok, mert Te nem vagy képes saját magadért küzdeni. Feladod az egészet és vársz, hogy majd valami csoda az öledbe pottyan és minden jó lesz. Minden megjavul, és újra őszinte lehet a mosolyod. Saját magadnak hazudsz…
-Ez nem igaz. Én csak boldognak akarom látni és igen, ezért szenvedek akkor is, amikor már senki nem kéri tőlem, hogy vigyázzam a lépteit. Még ha csak képletesen is. Senki kért meg erre. A saját erőmből teszem ezt, azért mert előbbre valónak tartom ezt e helyzetet, mint magamat valaha is fogom.
-Ez a gond. Hogyan is segíthetnék egy olyan bolondon, aki belátja, hogy őrült és élvezi ezeket a pillanatokat? Nem érdemled meg, hogy itt legyek neked, mert engem sem tudsz megbecsülni. Ha úgy látnál, mint Én, már rég boldog lennél.
-Lehet, hogy akkor boldog lennék. De olyan öntelt is, mint Te. Hiszen most Te egyáltalán nem számítasz, nem veszed észre? Nézz magadba és merengj el azon, hogy mi a jobb! Ha pokollá teszem a mi életünket, de jobbá másét, vagy az, ha Te és Én örömujjongásban törünk minden egyes alkalommal, mikor más szenved? Menj a fenébe…
-Vigyázz, mit kérsz! Közel nem lennél itt nélkülem és arra kérsz, hogy tűnjek el?
-Te vagy a bolond, ha azt hiszed, hogy miattad járok itt. Már rég nem tekintelek az enyémnek. Te rég nem vagy az Én lelkem, csak valami élősködő féreg vagy a testemben, aki fölös kételyekkel tömi az agyam. Jó ideje másért élek és nincs rád szükségem. Ha fáj is de, én szenvedni fogok a másikért. Tehát dönts, maradsz-e a helyeden és segítesz nekem élni, remélni és lenni, vagy eltűnsz örökre innen, és mást próbálsz meg lerombolni azzal, hogy igyekszel elhitetni vele, hogy Őt már nem szerethetik…
