2.
-Hol van? Hol van? Hol van?!
-Mi hol van? Mi nem felel meg már megint, lélek?
-Hát nem érzed? Nem érzed, hogy nincs körülöttem a szerelem csodás buborékja?
-Nem. Én ugyan nem érzek semmit, csak hogy melegem van. – jelentette ki a test.
-Tehát nem érzed. Fogalmad sincs arról, hogy valaki szeret? Hogy valaki szeret de, nem meri bevallani, nem mer eléd állni és azt mondani, hogy: „Igen! Szeretlek! És mi van ebben?”. Soha nem fogsz engem megérteni. Te csak élsz a számítógépektől, telefonoktól hemzsegő világodban és azt hiszed minden rendben van.
-Már miért ne érthetnélek meg? Hiszen együtt élünk, együtt döntünk. Egyek vagyunk, tehát ha Téged valaki szeret, akkor engem is szeret. Másfelől pedig Te is ebben a világban élsz, ahol én. Ebben a romlott, szennyezett, utálattal teli világban, amit mind a ketten rühellünk!
-Mint mondtam, nem érthetsz. Igaz, hogy együtt élünk, de nem engem szeretnek meg. Hiszen Te vagy kívül nem igaz? Amikor elsétálsz valaki mellett, és feltűnően megbámul, Téged bámul és nem engem. Téged lát, azt amilyen Te vagy, nem pedig azt amilyen belülről vagy, ami Én vagyok. Pedig ki tudja. Lehet, hogy százszor több ember szeretne belém, és akarna megismerni Téged.
-Sokan szerettek már belém. Sokan ismertek meg engem és csak később téged. Azt szerették amilyen Én voltam. Az Ész, a Test, az Ember, nem pedig a Lélek.
-Higgy amit akarsz, de akkor magyarázd meg nekem, hogy hol van most ez a sok ember?
-Hát…
-Én tudom! Elidegenítetted őket magadtól az amilyen vagy és ezért mire vágynak? Rám! Rám, akit eddig is megismerhettek volna, ha te hagyod. De nem… Féltél, hogy engem nem fognak szeretni ezért hülye voltál!
-Lehet, hogy igazad van.
-Nem lehet, biztos! De kérlek gondolj bele. Hogy akarod, hogy szeressen téged sokáig bárki ezen a Földön, ha nem hagyod, hogy a szerelmet felém is táplálja és ne csak feléd? Ennyire te sem lehetsz önző…
