A mai nap folyamán sikeresen lezajlott az Állásbörze Campusunk aulájában, immár ötödik alkalommal. Különböző munkaterületről érkeztek a kiállítók, többek közt lehetett találkozni a Camp Leaders, Allianz, Europe direct, Aegon, stb munkatársaival is, akik szívélyesen álltak rendelkezésünkre, bármilyen kérdéssel is fordultunk feléjük. Számos hasznos információt begyűjthettünk ma, kapcsolatba léphettünk leendő munkáltatóinkkal. A rendezvény elsődleges célja, hogy a hallgatók megismerjék a cégek követelményeit, valamint felmérjék lehetőségeiket, tájékozódjanak.
A kiállítók mellett egész nap programok sokasága várt ránk: grafológiai vizsgálatnak vethettük alá magunkat, zumba bemutatón vehettünk részt, valamint izgulhattunk tombolahúzásnál, vajon a mi sorszámunk húzzák-e ki a főnyeremény, a Tablet kisorsolásánál. Egy földszinti teremben egészségügyi kivizsgálásra is lehetőségünk volt, hisz az Állásbörze összekapcsolódott az Egészségnappal is.